Megöregszünk és az egykor velünk megtörtént dolgok lassan történelemmé sűrűsödnek.
Balassagyarmaton 2011. december 20-án a rendőrség árverést tartott használt gépjárműveikből. Köztük voltak motorkerékpárok, két Yamaha XJ 900 S motor is.


Nos ezt a két motorkerékpárt sikerült megszerezni, az volt a cél, hogy mindkét motort megmentsük, mert megérdemlik. A motorokról azt kell tudni, hogy a Magyar Rendőrségen ezek voltak az első példányok, nem is P-s verziók voltak, színük is eredetileg gyárilag sötétkék volt, nem úgy, mint a később beszerzettek, a két motor tapasztalatai alapján szerezték be a későbbi példányokat.
Ez a két motor eredetileg RK 8-375 és RK 8-376 forgalmi rendszámmal futottak, 1999-2000-ben mikor is rendszerbe álltak nagy feltűnést keltettek vidéken, mert előrelépést jelentett a korábbi Yamaha XJ 600-hoz képest, mint menetteljesítményben, mind pedig komfortban is.

Eleinte kiképzéseken vettek velük részt kiképzőként gazdáikkal, de viszonylag nagy súlyuk és teljesítményük miatt kezdőmotorosoknak nem volt feltétlen ajánlott. Volt olyan eset mikor kistermetű emberke vett részt kiképzésen, elment tankolni egy kútra, kitámasztatta a motor oldalkitámasztójával a motort, elkezdett tankolni, ekkor rajta ült a motoron és egyenesben tartotta azt. A tankolás végeztével visszaakasztotta a tankoló pisztolyt, majd le akart szállni a motorról, de mivel az oldaltámasz nem volt megfelelően kint, hirtelen a motor alatt találta magát. Kisvártatva a kutasok szabadították ki, mert saját erejéből képtelen volt a motort leküzdenie magáról. Nem volt akármilyen látván ez a benzinkúton. Ekkor találta ki a népnyelv a „fekvőrendőr” fogalmát!
Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást. Ezekből az időkből merítve indítjuk útjára a legendás motorokkal megtörtént mesék sorozatát az oldalunkon. Olvassátok és érezzétek át, hogy a motoros rendőr elsősorban motoros és azután rendőr.
Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.
http://vezetestechnika.tommot.hu





