Kollégámmal sokat oktattunk, ennek mindig örömmel tettünk eleget, remélem mind kettőnket kedveltek ezen tevékenységünkért. Az egyik oktatás alkalmával nagyon jó csapat jött össze, egyébiránt ez volt a jellemző, az oktatás keretében távvezetés is volt. Én nagyon szerettem a Mátrát, ha módom volt arra vettem az irányt. Ilyenkor kisebb csapatokra osztottuk a társaságot, velük egy-egy oktató tartott. Induláskor a tudnivalókat ismertettük, majd a kisebb csapatokra oszlottunk, mindegyiket a kijelölt oktató vezette.

Szerencsémre kifogtam egy motorozni akaró és tudó kis csapatot, velük keltem útra. Az útvonal érintett sok települést is, mivel nekem hazai tájakon is vezetett igyekeztem a pihenőket úgy megválasztani, hogy hazánk ezen tájának nevezetességeit is érintsük.

Ezek után elindultam kis csapatommal, jó volt az idő, forgalom nem akadályozott, elértünk szűkebb hazámba, itt kanyargós, hegyes-dombos vidékre értünk. A sebességet úgy választottam meg, hogy egyrészt haladós legyen, másrészt élvezhető is legyen. Haladtunk is rendesen, elértünk az első tankolóhelyre minden gond nélkül. Mivel láttam minden rendben ebben a tempóban folytattuk utunkat. Ilyenkor aki a csapatot vezeti többet néz a tükörbe, mint előre, mert szeretné a csapatát egyben tudni, különösen így volt ez kanyargós részeken. Beérünk a kanyarba, minden rendben, a kanyar kijárata után rendben az utolsó is megvan. Így közlekedtünk, majd egy közepesen húzós bal kanyarba értünk, nézem a tükröt, az utolsó motoros nincs meg, átnéztem a másik tükörbe, az út menti bokrok, csalitos erősen mozog. Mivel nem először láttam ilyet, azonnal megálltam, a többiek is mögöttem. Megkerestük a kollégát, aki az út menti nagyobb árokba landolt, szerencsére nem lett semmi baja, mindannyian segítettünk kihúzni a motorját a sáncból, ami nem volt könnyű. Körbe néztük a motort, mi tagadás, ezzel nem lehetett tovább jönni, megvártuk a mentést. Az egyik kolléga még kicsit élcelődött is, mondván fordítva is meg kellene ismételni a mutatványt, úgy szimmetrikus lenne a motor.

Újult erővel útra keltünk, immár megfogyatkozva, mentünk alig egy órácskát, műszaki hiba. Nincs mit csinálni, megvártuk a mentést, majd megfogyatkozva tovább mentünk. Elértünk egy csárdához, ebéd. Kicsit pihentünk, majd elindultunk a Mátra irányába.

Mivel csak hárman maradtunk volt időnk, először lassan végig mentünk le, majd fel, megnéztük az aszfalt minőségét, az esetleges víz átfolyások által kihordott üledéket. Elkezdtünk menni, először én vezettem, néztem mögöttem mit és hogyan csinálnak, egy-két kört mentünk, mivel remekül mentünk, ezért váltva vezettünk. Ezután gyorsultunk is rendesen. Az egyik körben elém engedtem az egyik kollégát, ő vezetett. Előttünk egy pótkocsis kamion ment, neki sikerült megelőznie, nekünk nem, csak jóval később, mert ezen a szakaszon kanyar, kanyar hátán jött. Mikor megelőztem végre a kamiont, igazán belehúztam, gondoltam utolérjük a kollégát. Egy kis egyenes után egy jó balos kanyar, itt a sáv bal oldalán hosszú, mély karcok fogadtak, láttam mintha frissek lennének, egyből egy jobbos kanyarba ment át az út, ezt követte egy egyenes. Ahogy az egyenesbe értem a következő látvány fogadott: a baloldali sáv mellett végig szalagkorlát, rajta kollégám Yamahája, a bal oldali sáv közepén kollégám törökülésben. Gyors fék, mind ketten megálltunk, megkérdeztük a kollégát, hogy van, mondta minden rendben. Kérdés nélkül mondta: egy kicsit sok volt a lendület. Leszedtük a Yamahát a szalagkorlátról, némileg megsínylette a dolgot. Mondtam is, ezt fordítva is meg kell csinálni a motorral, úgy lesz szimmetrikus, mivel előzőleg ez a kollégám élcelődött ezzel, persze jót nevettünk az egészen, a motort kicsit összepofoztuk, irány vissza.

Az én csapatom ért vissza a legkésőbb, a többiek már vártak. Elmeséltük kalandjainkat, ők szintén jót mulattak, de ők is örültek, hogy épségben sérülés nélkül mi is visszaértünk.

Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

Feladataink között kifejezetten „klerikális” jellegűek is akadtak.

Egyszer úgy alakult, hogy körmenetet kellett biztosítani, ezt megtettük minden évben, így rendszeressé vált a dolog. Ez a munka csak néhány órát vett igénybe a munkaidőnkből, ezért még sok időnk a szolgálatból a körmenet kezdetéig. Előtte elmentünk kisebb településekre járőrözni,  amúgy is rég voltunk ezekben a kis- környező falvakban.

Ünnepnap is volt, a helyzet sem kívánta meg, hogy a „szerv” szigorú arcát mutassuk. Legtöbb helyen már barátként vártak minket és leálltunk beszélgettünk egy kicsit. Ez így jó volt mindenkinek, mert ha a gondjukat elmondhatták, már csak ettől is könnyebb volt nekik. Így vonultunk faluról-falura, csend és béke volt, ahogy haladtunk üdvözölt mindenki. Jó érzés volt.

Haladtunk tovább, mert az idő telt, közeledett a körmenet ideje, de még benéztünk egy-két utunkba eső településre. Az egyik kis faluban poroszkáltunk, mikor egy útkereszteződéshez értünk. Balra egy kis utcában motorozott két fiatal a Simsonjával, de nem volt rajtuk bukósisak. Kollégám elöl ment, én utána. Láttam, hogy nem nézett be az utcába és nem vette észre a két renitens ifjút! Igazán  nemsokat gondolkodtam, hirtelen befordultam, hogy rendre igazítsam őket.  Az út gidres-gödrös, az aszfalt töredezett, és az egész nagyon poros volt. Amolyan igazi vidéki kis utca valahonnan a múltszázadból! Gyorsult a Yamaha XJ 900-as, porzott minden körülöttem, na mindjárt a Simsonosoknál leszek, azzal együtt, hogy ők is igen húzták a gázt.

Egyszer csak az út végén eltűntek egy domb tetején, majd kisvártatva előbukkantak a szembelévő dombtetőn. Először nem tudtam mire vélni a dolgot, majd hirtelen megláttam miről is van szó! Az út végén a domb túloldalán keresztbe egy patak folyt. Egy igazi csapda a környéket nem ismerő motoros számára!  Fékeztem, ahogy csak tudtam, de láttam megállni már semmiképp, nem tudok. Mindegy! Az útnak úgy is vége, le a patak felé, – gondoltam, – ahogy az első kerék a mederbe beér biztos, hogy megfogja azt, én meg a túlsó partba fúródok fejjel. Vagy, ha nem akkor, ha a hátsó kerék is a patakba lesz, bizonyosan elcsúszok és fürdök egyet. Egyik verzió sem tetszett, de már választásom sem volt! Lerongyoltam a parton, első kerék a mederbe, majd a hátsó kerék is, áthajtottam a medren, és a túlsó parton ki. Én voltam a legjobban meglepődve a dolgon, hogy esés nélkül sikerült az artistamutatvány!

Ekkor már elég közel kerültem a két motoroshoz, de itt erdős-füves rész következett! Vizes volt mindkét kerék, a motorom sem volt egy terepbajnok. Ráadásul nehéz is volt. El is kezdett a hátsókerék kitörni mindenféle irányba, korrigáltam jó néhányszor a dolgot, de a végén már vészesen közeledett egy szögesdrótkerítés! Így már tényleg nem volt választás, ledobtam a motort, egy-két bukfencet, mint talajgyakorlatot motor nélkül bemutattam, majd talajt fogtam és elterültem. Különösebb baj nem történt, semmim nem tört el, csak a bukócső hegesztése engedett el, meg elég mocskos lett a motor, az én ruházatom tisztasága is kifogásolható volt. Erre a jelenetre érkezett meg kollégán, akit egy helybéli igazított el, aki a legutolsó házban lakott és a tornácról mindent pontosan látott. Mondta neki, hogy a „komája” épp most tápászkodott föl a sárból!

Barátom így már megnyugodva érkezett hozzám, orra alatt valami mosoly félét láttam. Annyit mondott, hogy „Most nincs nálam hegesztő aparát!” Megnéztünk a gépet különösebb baja a törött bukócsövön és néhány „fellazult” idomon kívül nem volt. A kollégám jó szokása szerint hozott gumipókot és műanyagkötözőt, ezzel rögzítettük a bukócsövet. Ezt a technikát mindenki szíves figyelmébe ajánlom. Javaslom, hogy kábelkötözőből a vastagabb és hosszabbat kell a motoros csomagba betenni! Igazán sokrétűen használható dolog! A gyorsjavítás után szép lassan elindultam a patakon át, csak nagyon lassan, de alig bírtam a motorral átvánszorogni, azóta sem tudom, hogy jutottam át először a vízen esés nélkül. A Simsonos ifjaknak volt benne rutinjuk, minden elismerésem érte!

Mivel ez alatt az idő szépen eltelt, most már a körmenet felé kellett venni az irányt. Nem volt idő sem a motor, sem az én tisztasági rendbetételemre. Szóltam kollégámnak, jó lenne, ha a körmeneten úgy állnánk le, hogy a motorja takarná az enyémet, amely romossá vált egy kissé. Ez így is lett. A körmeneten nagyon sokan voltak, mivel már ekkorra besötétedett a menetben gyertyákat gyújtottak, így mentek végig. A menet visszatért a templomhoz, ahol leraktuk a motorjainkat.

Nem tudom milyen megfontolásból, de mivel a kollégám motorja volt kívül, annak csomagtartójára jó néhányan rátették a gyertyákat, amelyek ott szépen csonkig égtek le. Alig bírtuk a motort kivakarni, letakarítani a gyertyamaradványokból.

Még eddig soha, senki nem gyújtott a motorosokért rendőrmotoron gyertyát!
Másnap meghegesztettük a bukócsövet, rendbe tettem öltözékem, majd mentünk a dolgunkra.
Azért húztam egy kicsit a lábam és egyre jobban tiszteltem a Simsonnal közlekedő srácokat!
Nem mindennapi bátorság kell ahhoz a kis lélekvesztőhöz!

Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

Valamikor a 2000-es években kollégámmal motoros rendőrök kiképzésén oktatóként vettünk rész. Ezeken a tréningeken mindig volt valami különlegesség, soha nem voltak egysíkúak, unalmasak.

Mi a feladatokat a Yamaha XJ 900-as motorjainkon mutattuk be.

Egy alkalommal úgy adódott, hogy elég sokan jöttek BMW RT-vel kiképzésre. Jól kezelhető, jól irányítható kezes motorok voltak, kinézetük ellenére, mely nem ezt sugallta. A csapatban volt egy motoros rendőr kolléga, aki hamar feltűnést keltett, mert nem volt túl ügyes. Ha tapintatosan akarom megfogalmazni, azt kellett volna mondanom, hogy talán a motor látványától is el kellett volna tiltani az „urat”!

A gyakorlatok úgy voltak felépítve, hogy a fokozatosság elve alapján egymásra épültek a könnyebbekkel kezdődve és haladva az egyre komplikáltabb gyakorlatok felé. Alacsony sebességgel kezdve folyamatosan lehetett fejlődni.  A tanulók hallgattak ránk, finoman kezelték a motort, szükség is volt erre, mert különben a biztos esés várt rájuk. Eleve a kis sebességeknél a kéthengeres motorok érzékenyebbek a gáz reakciókra és képesek lefulladni.

Ez így is történt, haladt-haladt a kolléga, majd fojtotta a fékkel az RT-t, az pöffent egyet, majd talajt fogott, – úgy is lehet mondani, hogy lapjára tette a motort. Ez egyéb iránt látványos is volt, mert ha az RT eldől, az építésénél fogva, – ellentétben más motorral, amelyek az aszfalttal némi szöget zárnak be, ha eldőlnek, – az aszfalttal valóban párhuzamosan áll meg a szelepfedélen. Megtanítottuk, hogyan lehet a motort viszonylag kis erőfeszítéssel felállítani, ez ment is.

Újabb gyakorlat, kis gázpöffenés, a motor a lapján, ez ment elég sűrűn, míg a nap végére a kolléga már olyan fáradt volt, hogy nem tudta a motor felemelni. Ennek ellenére eszébe sem jutott a dolgot feladni, amíg motort fel tudta állítani némi külső segítséggel, addig folytatta a gyakorlatokat. Az elő hét végére mi tagadás a motor szelepfedelén igen látható nyomai voltak a sok esésnek. A következő héten már másik motorral jelent meg, de a figura nem igen változott, gyakorlat azonos, a hiba tipikus:  a gáz és a tempó elfogyott, pöffenés és talajfogás. A nap végén fizikailag nem ment a motor felállítása, egyébként sem volt a kolléga egy erőművész.

Elmondta minden egyes alkalommal, hogyan kellene a dolgot jól kivitelezni, az elmélet már tökéletes volt, de valahogy nem akart sikerülni, a kitartás megmaradt. Ritkán látható akarata és elhatározása volt a kollégának, ami több mint dicséretes volt.

El jött a vizsga napja, a kolléga neki lendült, gyakorlatról-gyakorlatra ment minden különösebb hiba nélkül, és láss csodát, simán vette az akadály!

Pontosabban ez nem is volt csoda, mert ekkora elszántsággal és akarattal nem is történhetett másként, csak ez lehetett a dolog vége.

Remélem a kolléga az óta is jó egészségnek, örvend és élvezi az elszánt türelmének, kitartásának gyümölcsét, mert ugye a tehetség nem minden!

Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

A „távvezetés” nem más, mint több összetartozó motoros zárt csoportba történő közlekedése egy közös cél felé, azaz ugyan az, amit motoros túrákon csinálunk!
Ennek a játékszabályait illik betartani, hogy elkerülhető legyenek a problémák. A csoporton belül a leggyakrabban előforduló dolog, hogy elkényelmesedik, elbambul valamelyik motoros, nem figyel csak az előtte haladóra és nem veszi időben észre a forgalom ritmusváltozásából eredő hirtelen lassulást. Ez, akár egy kis csoporton belül is bekövetkezhet. Hát mi így mentünk, illetve már érkeztünk visszafelé minden probléma nélkül egy ilyen hosszú távvezetésről.

Visszafelé Budapesten már csak hárman maradtunk, így motoroztunk a Hungária körúton, Kollégám elöl én hátul közöttünk pedig a nem annyira fiatal tanítványunk. Rendben is mentek a dolgok addig, nem is siettünk, mert időben érkeztünk. Ekkorra Budapesten igencsak rendes forgalom volt, délutáni csúcs, autó-autó hátán.

A Sportcsarnok előtt haladtunk, mikor is elkezdett esni az eső. Ezen az útszakaszon volt 3-3 forgalmi sáv, középen villamos sínek, az úttesttől korláttal elválasztva.

Kollégám fékezett, de nem durván, de ezt a közöttünk haladó motoros rendőr tanítvány valamilyen okból ezt nem vette idejében észre. Tipikus hiba, elbambult, csak az előtte haladót figyelte, vakon bízva benne, „a környező forgalmat majd figyelje ő” alapon!

No, sikerült is oldalt nekimenni az előtte haladó motoros kiképző motorjának, érintőt vett rajta, és végül a villamossíneket határoló korláton landolt motorjával, úgy, hogy felakasztotta a motort a korlátra. Már magában ez is komikus látvány volt, de ami ezután következett, az volt csak az igazi csemege! Az elöl haladó kollégám motorjának oldaldoboza az ütközést követően kinyílt. Mivel másnap hazamentünk, belepakolta a használt ruházatát, de ekkor kiesett az aszfaltra a dobozból egy csomó zokni, majd egy törölköző és végül használt alsógatyák! Villogót bekapcsolta, majd tőle megszokott nyugalommal megállt az út közepén és mint akinek ez a világ legtermészetesebb dolga, kezdte összeszedni a gatyáit!. Mivel délutáni csúcs volt, nem kevés szemtanúja volt a dolognak! Nem volt mindennapi látvány, ezért természetesen, aki ekkor erre közlekedett és látta, majd szétszakadt a nevetéstől, ráadásul nem is titkolták! Ránéztem kollégámra, mert nem volt a sisak állrésze ekkor sem lehúzva, láttam az ideg majd szétveti, szinte még a bukósisakja is vörös lett, de az előzmények után nem szólt egy szót sem. Ilyenkor lehetett látni rajta, hogy majd szétrobban, megnyúlt az ábrázata, de tartotta maját, mi tagadás nem volt akármilyen látvány. Szerencsére senkinek nem történt semmi baja, anyagi kár sem volt. A szállásunkra úgy motoroztunk vissza, hogy ekkorra én mente középen, egy-egy piros lámpánál már nem mertem kollégámra nézni, mert tudtam, hogy ideges egy cseppet. Nem bántotta a történtek miatt a tanítványát, csak annyit kérdezett: No, akkor most megint tanultál valamit?

A srác a vizsgán jól teljesített, örült is neki mindenki, remélem azóta is jó egészségnek örvend.
Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

Az egyik alkalommal az oktatottak között volt egy már nem oly fiatal motoros, de mint ilyenkor lenni szokott, ő igyekezett a legjobban, szerette is mindenki. Minden feladatott, gyakorlatot jól megtanult. Eljutottunk a távvezetésig, ez az a gyakorlat, amelyet minden zárt csoportban közlekedő motorosnak illik jól csinálni, hiszen annak szabályaitól való legkisebb eltéréssel nemcsak magunkat, hanem a motoros társainkat is veszélybe sodorhatjuk. Ilyenkor ki-ki a csapatával indult neki a távnak, de most úgy alakult, hogy együtt mentünk mindannyian, legalábbis Budapesten át.

A kollégám ilyenkor rendszerint hátul volt, én is csatlakoztam hozzá, mert a Pesten szolgálatot teljesítő srácok mondták, hogy most lezárások vannak, tudnak rövidebb utat. A vége az lett adolognak, hogy kb. másfélszer annyi időbe telt az út, mint korábban. Kollégám még esős időben sem húzza le a felhajtható bukósisak állrészét, és mivel mellette voltam végig hallottam ahogy bosszankodik, mikor számára nem megfelelő dolgok történtek, egyébiránt teljes okkal és joggal. Volt olyan, hogy a kikerülés irányát valaki fordítva teljesítette, ilyenkor ezt hallottam a kollégámtól: Nézd meg mit csinált, ezt nem hiszem el, – mit tanítottam én ennek? Egy nem megfelelő kanyarodáskor jött a következő szöveg: Ez hihetetlen mit csinált ez két hétig?

Elég az hozzá, hogy rettenetesen felhúzta magát a látottakon.

Ilyenkor erősen méltatlankodott, bár ezt csak én hallottam, de mikor megérkeztünk Budapesten az egyik autópálya kivezetőjének parkolójába, letette a motorját és mivel eléggé mérges volt fennhangon kérdőre vonta a társaságot, hogy milyen közlekedés volt ez? Nem válogatott a kifejezésekben, szemléletesen és félreérthetetlenül adott hangot mondanivalójának:

„Motorosként viselkedjetek a közúton! Ha pont Ti nem tartjátok be a játékszabályokat, akkor Ki?

Hol a motoros fegyelem?…”

…Itt valahogy „rendőr fegyelemről” szó sem esett!

Ennek egyenes következménye volt, hogy a nem olyan fiatal motoros tanítványunk igen szívére vette a dolgot, el is érzékenyedett, mi tagadás meg is könnyezte a dolgot, ezt látván oktatótársam el is csendesedett. Ilyen előzmények után indultunk távvezetésre. Ettől kezdve már minden rendben volt! Ezt megelőzően és ez után sem volt erre példa, hogy kollégám ennyire kikeljen magából. Aki ismeri, vagy hallott róla méltán szereti, aki nem ismeri, annak meg kell ismernie. Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

Folytatása következik!

…..Amikor rendőrmotoros barátom nagyot alakít a Hungária körút csúcsforgalmában….

Nos ezt a két motorkerékpárt sikerült megszerezni, az volt a cél, hogy mindkét motort megmentsük, mert megérdemlik. A motorokról azt kell tudni, hogy a Magyar Rendőrségen ezek voltak az első példányok, nem is P-s verziók voltak, színük is eredetileg gyárilag sötétkék volt, nem úgy, mint a később beszerzettek, a két motor tapasztalatai alapján szerezték be a későbbi példányokat.

Ez a két motor eredetileg RK 8-375 és RK 8-376 forgalmi rendszámmal futottak, 1999-2000-ben mikor is rendszerbe álltak nagy feltűnést keltettek vidéken, mert előrelépést jelentett a korábbi Yamaha XJ 600-hoz képest, mint menetteljesítményben, mind pedig komfortban is.

Eleinte kiképzéseken vettek velük részt kiképzőként gazdáikkal, de viszonylag nagy súlyuk és teljesítményük miatt kezdőmotorosoknak nem volt feltétlen ajánlott. Volt olyan eset mikor kistermetű emberke vett részt kiképzésen, elment tankolni egy kútra, kitámasztatta a motor oldalkitámasztójával a motort, elkezdett tankolni, ekkor rajta ült a motoron és egyenesben tartotta azt. A tankolás végeztével visszaakasztotta a tankoló pisztolyt, majd le akart szállni a motorról, de mivel az oldaltámasz nem volt megfelelően kint, hirtelen a motor alatt találta magát. Kisvártatva a kutasok szabadították ki, mert saját erejéből képtelen volt a motort leküzdenie magáról. Nem volt akármilyen látván ez a benzinkúton. Ekkor találta ki a népnyelv a „fekvőrendőr” fogalmát!

Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást. Ezekből az időkből merítve indítjuk útjára a legendás motorokkal megtörtént mesék sorozatát az oldalunkon. Olvassátok és érezzétek át, hogy a motoros rendőr elsősorban motoros és azután rendőr.

Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.

http://vezetestechnika.tommot.hu

Nem ismeretlen ez a környék! Türnitz egy bájos kisváros egy bióvölgyben Mariazelltől34 kmtávolságra.

Kristálytiszta folyócska szeli ketté és aki odatéved, az paradicsomi nyugalmat talál. Nincs rohanás, mindenki nyugodt és a szembe jövő polgárok köszönnek egymásnak, vagy az idegen utazónak.

Egy kedves erdélyi házaspár vezet egy kis panziót, amely a templomdomb oldalába simul. Szobák tiszták és komfortosak, 2, 3, 4, és 5 személyesek.

A félpanzió számunkra azt jelenti, hogy reggelinél és a vacsoránál házi kosztot szolgálnak fel, nem akármilyet.

Egy helybéli motoros 7 darab térképet csinált, amelyeken a nettó motorozási idő, megteendő km van feltüntetve és a látványosságok, panorámautak. Olyanok, amelyet csak a helyiek ismernek, szakadékok, szurdokok, amelyek sport-túra gépekkel jól járhatók.

Félpanziós szállás ára: 30 €/fő

( 2 ágyas, WC, zuhanyozós szobában)

Klubszobában 1 € a sör, önkiszolgáló rendszerben, másnap illik emlékezni, hogy mennyit kell bedobni a perselybe!  J

Megteendő út, összesen kb.:1.200 km.

Ebédidőben megállunk valahol egy levesre, kávéra.

Mindenki a saját költségeit a helyszínen rendezi a szállásadóval és mindenki mással.

A túrán a motorosok  a saját felelősségükre vesznek részt, és magukra kötelezően betartják a csapatban történő motorozás szabályait!

Probléma esetén senkit na hagyunk ott, mert „Együtt jöttünk, együtt megyünk!”.

Jelentkezni a http://forum.tommot.hu  oldalon lehet.

[[Show as slideshow]]

A motorozás szempontjából különösen fontos, hogy az első hat (hét?) ilyen ünnep a szezon “aktívan motorozható” részére, vagyis a március-október időszakra esik. Hogy mit lehet belezsúfolni egy ilyen alkalomba? Nos, a március 15-ével járó szabadnapok (összesen négy nap) alkalmasak lehetnek az első bemelegítő gurulásokra – országon belül -, esetleg egy vezetéstechnikai tréningen való részvételre, amivel felfrissíthetjük a féléves kihagyás után reflexeinket.

Húsvétkor (április 7-9) már rövidebb külföldi csavargást is tervezhetünk, főleg déli szomszédaink felé persze, de ezért a három napért a kedvesünk is hálás lesz – a tenger sós illatát ő is biztosan jobban szereti, mint a legolcsóbb Penny Marketes kölni szagát…

Május elseje újra négynapos, ilyenkor már a Grossglockner és a Tátra is “támadható”, de jó lehet egy kelet-magyarországi túrához is az időpont, a hagyományos kunmadarasi hétvégével összekötve.

2012-ben május utolsó hétvégéjére esik pünkösd, majd augusztus huszadika a következő alkalom, a nyáron el nem tankolt forintokat újabb háromnapos guruláson költhetjük el a környező benzinkutakon és panziókban. Október 23. és November 1. után is “duplázunk”, négy-négy napot tölthetünk szabadon, majd jön a karácsony, mely ötnapos (!) történet lesz jövőre, és a szilveszteri lazítás is négy teljes napig tart – ha egyáltalán lesz ember, aki az összesen kilenc napnyi pihenőidőt megszakítja azzal a két nap munkával, ami az ünnepek közé esik…

Forrás: Hegylakók

A tragédiát tovább súlyosbítja, hogy legközelebbi barátja, Valentino Rossi is részese volt a balesetnek, melyben SuperSic az életét vesztette. Ahogy a csapatok és a versenyzőtársak, úgy Rossi is szűkszavúan nyilatkozott az eset után:

“Sic olyan volt nekem, mint ha az öcsém lett volna. Annyira kemény a pályán és olyan kedves a hétköznapi életben. Nagyon fog hiányozni.”

Nem csak a motorosokat rázta meg a hír, az egész világ gyászol. Az olasz labdarúgó mérkőzések előtt egyperces néma csenddel adóztak Marco emléke előtt, az AC Milan játékosai pedig fekete szalagot viselve léptek a pályára. A világ minden tájáról érkeztek részvétnyilvánító üzenetek a család és a csapat részére: többek között megszólalt Stefano Domenicali és Luca di Montezemolo, Helio Castroneves IndyCar versenyző, Jenson Button és Mark Webber, valamint Malcolm Wilson a Ford WRC alakulatának vezetője.

A 2007-es év 125-ös világbajnoka, Talmácsi Gábor tegnap délután nyilatkozott: “Felfoghatatlan, ami történt! Marco azon versenyzők közé tartozott, akivel barátok voltunk és gyakran beszélgettünk egymással. Legutóbb épp Brnoban, amikor kint voltam. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mekkorákat meccseltünk még a 125cc kategóriában. Már többször visszanéztem a balesetet, ami gyakorlatilag azzal indult, hogy elment a motorjának az eleje… és utána jött a tragédia! Egyszerűen még mindig nem akarom elhinni, ami történt! Őszinte részvétem a családjának! Isten veled Marco, nyugodj békében! “