Valamikor a 2000-es évek közepén kollégámmal a Yamaha XJ 900-as gépeinkkel motoros rendőrök kiképzésén oktatóként vettünk rész, – és ez nagy örömünkre sokszor fordult elő, mert szerettük ezt csinálni. (Remélem minket is kedveltek.) Mindig jó csapat került össze, nem is csoda, – motorosnak csak az áll, aki ezt szereti csinálni, kiváltképp áll ez a motoros rendőrre.
Az egyik alkalommal az oktatottak között volt egy már nem oly fiatal motoros, de mint ilyenkor lenni szokott, ő igyekezett a legjobban, szerette is mindenki. Minden feladatott, gyakorlatot jól megtanult. Eljutottunk a távvezetésig, ez az a gyakorlat, amelyet minden zárt csoportban közlekedő motorosnak illik jól csinálni, hiszen annak szabályaitól való legkisebb eltéréssel nemcsak magunkat, hanem a motoros társainkat is veszélybe sodorhatjuk. Ilyenkor ki-ki a csapatával indult neki a távnak, de most úgy alakult, hogy együtt mentünk mindannyian, legalábbis Budapesten át.
A kollégám ilyenkor rendszerint hátul volt, én is csatlakoztam hozzá, mert a Pesten szolgálatot teljesítő srácok mondták, hogy most lezárások vannak, tudnak rövidebb utat. A vége az lett adolognak, hogy kb. másfélszer annyi időbe telt az út, mint korábban. Kollégám még esős időben sem húzza le a felhajtható bukósisak állrészét, és mivel mellette voltam végig hallottam ahogy bosszankodik, mikor számára nem megfelelő dolgok történtek, egyébiránt teljes okkal és joggal. Volt olyan, hogy a kikerülés irányát valaki fordítva teljesítette, ilyenkor ezt hallottam a kollégámtól: Nézd meg mit csinált, ezt nem hiszem el, – mit tanítottam én ennek? Egy nem megfelelő kanyarodáskor jött a következő szöveg: Ez hihetetlen mit csinált ez két hétig?
Elég az hozzá, hogy rettenetesen felhúzta magát a látottakon.
Ilyenkor erősen méltatlankodott, bár ezt csak én hallottam, de mikor megérkeztünk Budapesten az egyik autópálya kivezetőjének parkolójába, letette a motorját és mivel eléggé mérges volt fennhangon kérdőre vonta a társaságot, hogy milyen közlekedés volt ez? Nem válogatott a kifejezésekben, szemléletesen és félreérthetetlenül adott hangot mondanivalójának:
„Motorosként viselkedjetek a közúton! Ha pont Ti nem tartjátok be a játékszabályokat, akkor Ki?
Hol a motoros fegyelem?…”
…Itt valahogy „rendőr fegyelemről” szó sem esett!
Ennek egyenes következménye volt, hogy a nem olyan fiatal motoros tanítványunk igen szívére vette a dolgot, el is érzékenyedett, mi tagadás meg is könnyezte a dolgot, ezt látván oktatótársam el is csendesedett. Ilyen előzmények után indultunk távvezetésre. Ettől kezdve már minden rendben volt! Ezt megelőzően és ez után sem volt erre példa, hogy kollégám ennyire kikeljen magából. Aki ismeri, vagy hallott róla méltán szereti, aki nem ismeri, annak meg kell ismernie. Nem is volt olyan régen mindez, mikor még jó kedvünk volt, és szerettük is egymást.
Szerzők:
Kótner Zoltán és Laczkó István történetei alapján kicsit átfésülte Oldklu.
Folytatása következik!
…..Amikor rendőrmotoros barátom nagyot alakít a Hungária körút csúcsforgalmában….
